Visszajelzések, ajánlások a tanfolyamok résztvevőitől

„Ahhoz hogy az életet tudatosan éljem, ne csak sodorjon magával, elengedhetetlennek tartok egy ilyenfajta képzést.”  – Ildi

„Nehéz életszakaszban talált meg a képzés, de soha jobbkor nem jöhetett volna. Először a menekülésben segített rövid időszakokra, majd megtanított szembenézni, elfogadni a gondolataimat, félelmeimet, szorongásaimat. Hálás vagyok, hogy megismerhettem.” – Feri

„Hasznos, könnyen elsajátítható szemléletet és gyakorlatokat tanultam a 8 hetes tanfolyam alatt, olyanokat, amelyek segíthetnek jobban a jelenben lenni, egy lélegzetvételnyi szünetet tartani, a valóban fontos dolgokra figyelmet szentelni, és a nehézségeken úrrá lenni”    –  Ur Anita, coach

„A módszer abban segített, hogy benne tartson a MOST állapotában, megengedő módon és szembesített a hibáimmal, nehézségeimmel. Ettől az az érzés alakult ki bennem, hogy bármi is ér, csak az számít, hogy megőrizzem a tudatosságot a jelenben. Ajánlom mindenkinek, aki szeretne közelebbi kapcsolatot találni önmagával, visszatérő gondolataival és a velük való munkával. Szelíden, okosan, a most-ban élve.”  – Kriszta

„Számomra József nagyon hiteles csoportvezető, akinek minden megnyilvánulásán átüt a szakmaiságon túl a lelkesedés is a munkája iránt. Neki el tudtam hinni, hogy ez a módszer működik, és érdemes gyakorolni.”  –  Szalai Lilla, irodalomterapeuta

„Hogy mit nyertem a meditációval? Semmit. Hogy mit vesztettem? A félelmeim, a szorongásom, valamint aggodalmaim a múlttal és a jövővel kapcsolatban. A mindfulness abban segített, hogy sokkal tudatosabban figyeljek dolgokra, érzésekre, gondolatokra, mozdulatokra.” – Ádám

“Számomra a tanfolyam egyik legfontosabb felismerése, hogy nem létezik általános lelki gyógyír, hogy varázsütésre nem szüntethetők meg azok a félelmek, szorongások és berögzült szokások, melyek megnehezítik a mindennapokat, de kellő kitartással, türelemmel, valamint önmagunk és a helyzet iránti szelídséggel esély nyílhat arra, hogy ezek mellett, ezekkel együtt is minőségi és teljes életet éljünk, akár úgy is, hogy időnként kudarcot szenvedünk ebben a küzdelemben. Nem könnyű ez az út sem, de a tanfolyam mindent megad ahhoz, hogy ezen el lehessen indulni. Jól átgondolt gyakorlatokat kínál a képzés, amit József nyitott, türelmes és barátságos, ugyanakkor szakmailag szigorúságra törekvő személye hitelesít. Jó lenne hosszú távon is érvényesíteni a felismerést, amit itt kaptam: önmagunk gyengeségének elfogadása időnként nagyobb erőt adhat, mint egy olyan módszer, ami végleges vagy tökéletes megoldást ígér.” – Szathmáry István, újságíró, grafikus

%d blogger ezt szereti: