önegyüttérzés

A poszt első részét itt olvashatod

krumpli_borító

Állítólag még beszélni is alig tudtam, amikor hajkefébe mondtam már a szövegemet, fel-alá járkálva közben a szobában. Ezt sok százszor hallottam életemben a családi legendárium részeként, amiből következően aztán senki sem lepődött meg azon sem, hogy folyton olyan munkáim lettek, amiben beszélni, beszélgetni kellett. Szeretek beszélni, sőt, munkaeszközöm lett a verbális kommunikáció, kenyerem a beszéd. Ez persze csapda is, mert könnyen elhiszem magam is, hogy nekem nehéz a csend vagy hogy fájóan elviselhetetlen, netán, hogy mindig jólesik körülöttem a zaj vagy a zsezsgés, mert aki így él, annak mindig erre van igénye. Nem így van. Mióta futok, alig-alig hallgatok zenét futás közben, s mióta ismerkedek a mindfulness-szel, egyre többet vagyok magamban és csendben, vagy minimum hiányzik, hogy abban legyek. Apai örökségként maradt meg a közelmúltig, hogy reggelenként a fürdőszobában hallgatom a Kossuthot, és későbbi szenvedélyeim egyike, hogy szeretem, ha szól a rádióm a szobában is, amikor indul a nap. S bár már egyre ritkábban tekerek oda is, mégis, a jeges rémület fogott el, amikor megtudtam, hogy a Mindfulness tanfolyam hatodik hetének hosszú napján, egy békés vasárnapon, 10től délután 3-ig csak csendben lehetünk majd és végül egy órában megbeszélhetjük az „élményeinket.” Egyszerre voltam kíváncsi és dühös is magamra, hogy minek nekem megint ezt a divatos komfortzóna-elhagyás, türelmetlen voltam és egyben várakozással teli is, hogy hurrá, utazunk!

Csendélet

Bemelegítésnek próbáljátok ki bátran azt az alaphelyzetet, amikor figyelmünkkel nem fókuszálunk másra, mint a minket körülvevő és a bennünk lévő hangokra. Magunk csendben vagyunk, látszólag, miközben a csukott ablakon keresztül se volt ennyire sokhangú még soha az utca! Érzem, hogy a szobán kívüli és belüli, s a testemen belüli hangokra koncentrálva annyira figyelek, hogy valóban hegyezem a fülem. Némely hang szinte fáj, olyan élesen hallatszik: egy autó-duda, kölykök nevetgélnek a közeli parkban, egy vízvezeték morog a falban, a fület sértő madárcsivit, gyomorkorgás, a bőröm sercegése a körmöm alatt, ahogy megvakarom az orromat. Csupa olyan hang, amire a hétköznapi automatizált üzemmódban, mondjuk az ablakon kihajolva és türelmetlenül lesve valakit, hogy felbukkanjon az utcasarkon, fel sem figyelnék. Csak körítés, hangulatfestés, lényegtelennek tűnő apró részletek. Most meg egy remek játék mozaikjai a jelenben tartásra, megtapasztalva azt, hogy milyen sok jelet is képes fogni ez a kis radarunk. Nyilván bármely érzékszervünkkel megpróbálhatjuk ugyanezt, a hatás nem marad el. Az érzékszerveink remek partnereink abban, hogy gyakoroljuk az itt és mostat, hogy megérezzük, halljuk és lássuk a vanást és levést. Hogy aztán milyen gondolatokat, érzéseket, esetleg nehézségeket indítanak el bennünk, az már egy másik történet. Ahogy a teába mártott madeleine sütemény falatja az eltűnt idő káprázatát hívja elő, úgy szállt meg engem is valami nagy, gyerekszoba-kori béke, amikor mind otthon pihegtünk a vasárnapi ebéd utáni sziesztában, hallgatva most a csendet abban az idegen belvárosi lakásban, hanyatt fekve a polifómomon.

Még akkor eszembe jutott, hogy talán jó terep lehet a hangmeditációhoz a strand is. Vízparton fekve egy puha kockás pléden, hallgatva a partmenti kövekhez verődő hullámokat, darázsba lépett kisgyerek felsírását, a blazírt hangú hangosbemondót és a szomszédok távolodó duruzsolását, meg a saját egyenletes lélegzésemet. Nem tervezni, nem kombinálni, nem megoldani és nem kétségbeesni. Nem alszom, még éber és jelen vagyok. Ha sikerül, tényleg vakáción vagyok. Szezon van, hamarosan kipróbálom.

Nyúlni, mint az almáért, boldogan

A délelőtt aztán sokféle gyakorlatot kipróbáltunk, hosszabb és rövidebb meditációkat, kisebb és nagyobb sikerekkel – értsd jelenléttel- de mégis, végig jó érzésekkel és nehézségek nélkül. Volt testpásztázás, ahol nem zökkentett ki az sem maradandóan, hogy horkolt a szomszédom. Az egész módszer most is nagyon megengedő, figyelmünk fókuszát gyengéden terelgetjük oda és vissza, észrevéve, ha elkalandozunk. Nagy kedvencem, a nyújtásos légzésmeditáció sem maradt ki, amit állva kezdünk, amikor egy képzeletbeli almaért nyúlunk fel hol egyik, hol másik kezünkkel. Talán a kor, a kicsit már berozsdásodott test is teszi, nem tudom, hogy ez ennyire jólesik. Tény, hogy minden mozdulat, be-és kilégzés mintha közelebb vinne ahhoz, hogy rugalmasnak és hajlékonynak érezhessem magam. Hogy magam is inkább hajlok, mint török. Tapasztalom ezt hetek óta a munkámban és a családban is, kampányidőszak és érettségizik a gyerek, mégis, a visszajelzések is ezt mutatják, igen, nyúlok. Nem lettem Buddha, dehogy! Sőt, képes vagyok ma is pillanatok alatt felkapni a vizet, mégis érzem, hogy kevésbé erőből, mint inkább nagy levegővel és könnyedebben nyúlok bármiért. Ha kell, tudok még nyújtózni, lábujjhegyre állni, azért az almáért, nem szakadok szét, csak szépen, lassan tolom tovább. Hiába az őrült nagy rutin az aggódásban, idegeskedésben és a befeszülésben, valami elkezdődött.

Csendkirály vagyok én is

Mindent összevetve, másnak talán egy megszokott rítus, egy átlagos vasárnap lett volna így is ez a nap. Megint másoknak, akik már 10 napos csendes elvonulásra is önként és nem dalolva jelentkeznek, talán ujjgyakorlat, majdnem semmi, de nekem egészen varázsos érzés volt az az öt óra, szavak nélkül! Csendes gyakorlatok egymás után, csendes és szemlesütött egymás kerülése a szünetben is, egyedül, csendben és figyelmesen elfogyasztott ebéd, majd tudatos séta és lépés-meditáció a parkban. Kicsit idegen is volt, amikor meg kellett törni a csendet és megosztani az élményt. Meg talán kicsit szomorú is. Miért nem csináljuk ezt gyakrabban, mi vagy ki tart vissza? Képes vagyok rá még én is, aki magáról készséggel elhitte volna, hogy neki ez nem való, hogy tőle ez idegen.

Új és szép élmény volt, csitító, megnyugtató, csendkirályság…

A cikk harmadik, befejező részét itt olvashatod el: A vázsonyi kifli esete a házi baracklekvárral

Ha felkeltődött az érdeklődésed, és szívesen eljönnél egy mindfulness tanfolyamra, akkor itt tudsz jelentkezni

A fotókért hálás köszönet Krumpli Bélának

Az ünnepi igyekezetek alatt könnyedén hatalmas nyomás alatt találhatjuk magunkat. A mindfulness segítségével szerencsére csökkenthetjük a stresszt, és könnyebben élhetjük meg az örömteli pillanatokat.

4 tipp a tudatos ünnepekhez

A december sokunknak a pihenést, az együttlétet, a várakozást, vagy épp a meglepetéseket jelenti. De a sok pozitív dolog és az ezekkel kapcsolatos elvárások könnyen eredményezhetik, hogy a karácsonyi és újévi szezon a stresszről, a megfelelésről, a nyomásról szóljon. Az alábbiakban pár ötletet olvashatsz arról, hogy a mindfulness segítségével miként menedzselheted ügyesen az év végét.

1. Fogyassz tudatosan – A sokfogásos vacsorák, a véget nem érő desszert hegyek, és a céges bulik során tartsd tiszteletben a határaidat, és törekedj a mértékletességre. A jól-létünket és az egészségünket könnyen tesszük félre decemberben, hogy aztán áldozatául essünk a mohóságunknak, amikor például ételről, vagy alkoholról van szó. Ezeket a kilengéseket, a kényelmetlen teltség érzése mellett, gyakran a bűntudat, vagy a szégyen is kíséri.

Az étkezések során végezz evésmeditációt. Amikor eszel, tedd azt lassan, és tudatosan, felfedezve az ételt az összes érzékszerveddel. Mielőtt leülnél az asztalhoz, kérdezd meg magadtól, valóban éhes vagyok? És ha igen, akkor hagyj időt az ízlelésnek, a rágásnak, a kíváncsiságnak és a meglepetéseknek. Fedezd fel, amit épp eszel vagy iszol.

2. Bánj ügyesen az időddel – Az év vége hemzseg a vacsoráktól, buliktól, rokonlátogatásoktól és vendégvárástól. És persze az az egy-két hét, amíg nem dolgozol, pont jó lesz a régóta halogatott dolgok befejezésére, mint például megírni a diplomamunkát, felkészülni a nyelvvizsgára és végre rendbe rakni a fészert. Mindenhol ott lenni, és mindent megcsinálni képtelenség, és miközben erre törekszünk, egyre kimerültebbek lehetünk, mert hatalmába kerített minket a gondolat, hogy ezt most mind meg kell csinálni, hiszen mindjárt vége az évnek, és különben is, most van rá idő.

Tanulj meg nemet mondani, és tartsd tiszteletben a szükségleteidet. Ilyenkor is kell egy-egy egyedül töltött este, amikor törődsz magaddal, és félreteszed azt a rengeteg feladatot, ami ebben az időszakban rád vár. Hogy forró fürdőt vegyél, elcsendesedj, és reflektálj az elmúlóban lévő évre.

keep-calm-and-have-a-merry-christmas-349

3. Törekedj a rugalmas és megengedő hozzáállásra – Az ünnepek alatt hajlamosak vagyunk túlságosan is a tökéletességre törekedni, legyen az a kifogástalanul feldíszített fa, az eszményi vacsora, vagy a kiváló hangulatban töltött este a családdal. Ezekbe az erőfeszítésekbe könnyen csúszhatnak hibák; a fa eldől, a rántás odaég, és régóta meglévő konfliktusok, vagy eltérő politikai nézetek jelennek meg az asztalnál. És ugye, amikor mindennek pont „olyannak” kell lennie, akkor bizony elég könnyű csalódni, és kudarcként élni meg a dolgot.

A karácsony jó alkalom, hogy a rugalmasságot gyakorlod, és kevésbé vedd a dolgokat személyesen. Ha épp egy belső vihart élsz át, állj meg pár pillanatra, és végy pár tudatos lélegzetet. Esetleg akár számolhatod őket, ezzel is segítve hogy a hullámok csillapodhassanak. Egy lélegzetvételnyi szünet, segíthet megállítani a nem kívánatos események sorozatát, mert lehetőséget ad számodra, hogy felhagyj a berögződött, automatikus és gyakran haszontalan reakciókkal. Használd ki ezt az időszakot, hogy arra reflektálj, ami igazán fontos neked az ünnepekben, legyen az a család, a hited, a szeretet, vagy épp a pihenés.

4. Légy együttérző magaddal és másokkal – Az ünnepeket áthatja a késztetés, hogy mások felé kimutasd a szereteted, nagyrabecsülésed, vagy a hálád. Az ajándékozás legtöbbünknek egy nagyon kimerítő folyamat, mely könnyen elveszítheti az örömteliségét és válhat kötelező nyűggé. És könnyen megélhetjük a csalódást, vagy vélhetjük azt, hogy nem szeretnek bennünket eléggé, ha az ajándék, amit kaptunk nem felel meg a mi elképzeléseinknek. Sokan arra vágyunk, hogy a szeretteinkkel töltsük az ünnepeket, vagy épp azzal, aki iránt vágyakozunk. Magunk vagy mások elvárásai és a megfelelés iránti vágy könnyen vezethet az elhagyatottság, a magány és a szomorúság érzéseihez.

Ezekben a pillanatokban, fontos lehet, hogy megengedd magadnak az önegyüttérzést. Az önmagunkkal való együttérzés barátságos és támogató megértést takar, amikor épp fájdalmat, vagy kudarcot élünk át, ahelyett, hogy kíméletlen kritikával illetnénk magunkat, vagy épp pozitív érzéseket erőltetnénk magunkra. Ezért ha fájdalmas pillanatokat is élsz át, fordulj ezek felé tudatos figyelemmel, anélkül, hogy túlságosan azonosulnál velük, és emlékezve, hogy a tökéletlenség az emberi mivoltunk része. Az ünnepi időszak jó alkalom arra is, hogy az együttérzést mások irányába is megéld, és például segíts azokon, akik kevésbé szerencsések. Ennek sok formája lehet, és nem mind feltétlenül anyagi. Egy mosoly, egy barátságos érdeklődés, az időd vagy valamilyen képességed felajánlása is segíthet, hogy kapcsolatba kerülj másokkal, és megosztozzatok egy-egy örömteli pillanaton.